Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete

Adószámunk: 19003056-2-41

Véradásszervezés

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete több hivatásos és jó néhány önkéntes véradásszervező kollégája évente mintegy 45 ezer véradót megszólítva biztosítja a főváros zavartalan vérellátását. Ez a bázis adja a budapesti véradások több mint kétharmadát.

Adj vért, és ments meg három életet!

A hozzád legközelebbi véradási helyszín megtalálásához kérjük, kattints

A Budapesti Vöröskereszt által szervezett véradó napok szinte minden alkalommal helyszíni kiszállással igyekeznek a véradást minél kényelmesebben elérhetővé tenni egy-egy munkahelyi, iskolai, lakossági, vagy bármilyen más közösség számára.

Ennek kapcsán hivatásos szervezőink fő feladata gondozni és fejleszteni az egyes kerületek véradásait, törekedve a vérellátás egyenletességének megvalósítására, valamint állandó párbeszédet kell folytatniuk a partnerintézményekkel és a vérellátó szolgálatokkal. A Vöröskereszt eszmeiségének megfelelően és a kor követelményeit is figyelembe véve állandó célunk, hogy átgondolt kommunikációs stratégiák mentén, folymatosan meg tudjuk szólítani a társadalmat az önkéntes véradás mozgalmának erősítése érdekében.

Keresd kollégáinkat!

 

A Budapesti Vöröskereszt készséggel várja azon cégek, iskolák, intézmények, bevásárlóközpontok, plébániák, közösségek, rendezvények és más szervezetek jelentkezését, akik szívesen befogadnának egy véradást, ezzel is segítve a magyarországi vérellátás folyamatos biztosítását.

Ezen felül a donorok megbecsülését kiemelt célként adományokkal is lehet támogatni.

Cím: 1051 Budapest, Arany János u. 31.
Telefon: +36 (1) 374 1360 
E-mail: veradas@voroskeresztbp.hu
Web: http://www.veradas.hu

 

Szakácsné Jakab Ildikó

Szakácsné Jakab Ildikó

fővárosi koordinátor

Juhász Katalin

Juhász Katalin

véradásszervező

Domsits Donatella

Domsits Donatella

véradásszervező

Maksay Emese

Maksay Emese

véradásszervező

Sütőné Hargittai Ildikó

Sütőné Hargittai Ildikó

véradásszervező

Doma Csilla

Doma Csilla

véradásszervező

Általános információk a véradásról és gyakran ismételt kérdések

A vér élő szövet, semmi mással nem pótolható az emberi szervezet számára. Ezért fontos, hogy minél többen váljunk véradóvá.

Ki adhat vért?

Mindenki, aki egészséges, elmúlt 18 éves de még nem töltötte be a 60-ik (rendszeres véradóknál 65-ik) életévét.

Mivel a levett vér mennyisége 450 ml, azaz majdnem fél liter ezért a véradáshoz az 50 kg-os súlyhatárt meg kell haladni.

Számos tünet, beavatkozás vagy gyógyszeres kezelés kizárja a véradást, de nem mindegyik. A gyógyszerszedés például önmagában nem kizáró ok, erről és a véradást érintő minden más kérdésről a véradás helyszínén jelenlévő orvos dönt felelősen.

A minél kevésbé megterhelő véradáshoz azonban nem elég csak megfelelni a feltételeknek, hiszen a felkészülés is sokat számít. A véradást kellő pihenés, étkezés és bőséges italfogyasztás kell, hogy megelőzze. Természetesen ilyenkor kerülni kell a nagyon zsíros ételeket és a szeszesitalokat is.

A véradás folyamata

A véradás folyamatának teljes időtartama mintegy fél óra.

Első lépésként egy fényképes igazolvány és a TAJ – kártya alapján regisztrálják az adatokat. Fontos, hogy a megfelelő igazolványok bemutatása (személyi igazolvány, vagy jogosítvány, vagy útlevél + TAJ kártya, némely vérellátónál lakcímkártya) nélkül nem lehet vért adni.

A regisztráció után a donornak ki kell töltenie egy kérdőívet is. E kérdőív alapján dönti el az orvos, hogy van-e a véradásnak bármiféle kockázata. Az orvosi és a laborvizsgálat során fő vércsoport meghatározásra, hemoglobin szint és vérnyomásmérésre kerül sor.

A véradás maga körülbelül 5-7 percig tart, amit egy tíz perces pihenés és megfigyelés követ. Ha minden rendben van, a donor fölkelhet. A véradást megelőzően, vagy az után kötelező a donorétkeztetés, amelynek során fél liter folyadékot (ásványvíz) és kalóriapótló csokoládészeletet, illetve 1000 Ft értékű élelmezési utalványt kap a véradó.

A véradás napján fokozott fizikai terheléssel járó munka vagy sporttevékenység nem végezhető, azaz pihenni kell, de minden más hétköznapi tevékenység zavartalanul végezhető. A levett vér összes alkotója nagyjából egy hónap alatt termelődik újra, de két véradás között így is 56 nap kötelező pihenőidő szükséges. A nők évente 4, a férfiak pedig 5 alkalommal adhatnak vért.

 

Irányított véradás

Bármelyik vérgyűjtési helyszínen lehet direkt és támogató irányított véradásra jelentkezni. További információ:
https://www.ovsz.hu/ver/iranyitott-veradas

Mi az a plazmaferezis?

A plazmaferezis emberi vérplazma nyerésre szolgáló eljárás, amely plazmakészítmények előállításához szolgál alapanyagul. Egy speciális, biztonságos készülék segítségével kizárólag plazma levételére kerül sor, a vér sejtkomponenseit a donor visszakapja.

A teljes véradásokból előállítható plazma nem elegendő a szükséges mennyiségű gyógyszerek előállítására, a gyógyításhoz szükséges plazmafrakciókat a nemzeti vérkészletből nem tudjuk biztosítani. Az Európa Tanács ajánlása szerint “ahol a frakcionálási igényeket kielégítô plazmamennyiség a teljes véradásokból nem biztosítható, ott a plazmaferezist kell elősegíteni.” Ezért, hogy a nemzeti önellátás megvalósuljon Magyarországon és hogy megfeleljünk a veleszületett vérzékenységben, hemofiliában szenvedő betegek ellátásával kapcsolatos nemzetközi gyakorlatnak, Plazmaferezis Centrumokat kell létesíteni. Ezt támogatják a betegképviseletek, egyesületek szakmailag kiválóan felkészült vezetői.

A plazmaferezisről további információ: www.plazmaferezis.hu