Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete

Adószámunk: 19003056-2-41

Pihenőház Nógrádon

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének Nógrádi Pihenőháza

A Nógrád községben található pihenőházában megvalósított üdültetési programjainkkal azoknak kívánunk segíteni, akik szociális helyzetüknél, egészségi állapotuknál fogva nem tudják biztosítani családjuk vagy önmaguk számára a pihenést, kikapcsolódást.

Nyári gyermektáboraink segítenek a nehéz anyagi körülmények között élő családoknak gyermekeik szabadidejének hasznos eltöltésében, nyugdíjas üdültetéseink, kirándulásaink pedig közösségteremtő erővel bírnak a legidősebb korosztály számára.

A ház rendelkezésére áll osztálykirándulások, baráti társaságok, erdei iskola és egyéb programok, csoportok számára is.

A Pihenőház terei

Az üdülő egy 1039 négyzetméteres, összközműves, parkosított telken található, 180 négyzetméter hasznos alapterületű és téliesített (cirkófűtéses).

befogadására alkalmas

7 ágyas szoba

franciaágyas szoba

konyha

ebédlő-társalgó

zuhanyzó, WC-vel

Ezeken felül a csoportok rendelkezésére áll a pihenőház kényelmes, babzsákfoteles tetőtere, valamint tágas, fedett tetőterasza a változatos közösségi programokhoz.

A szobák téli-, nyári ágyneművel vannak ellátva, ágyneműhuzatot a vendégeknek kell magukkal hozniuk.

A konyha 19 fő részére felszerelt, főzési lehetőség biztosított, mosogatógéppel, hűtőszekrényekkel ellátott. A társalgóban TV,  WIFI-kapcsolat áll a vendégek rendelkezésére. A kertben fa mászóka, homokozó, pihenőágyak, szalonnasütő, bográcsos főzési lehetőség biztosított.  Ebédrendelési lehetőség is rendelkezésre áll, házhoz szállítással, kedvező áron.

Az épület részeként a teraszról megközelíthető egy további felújított WC is, illetve egy csak piszoáros mellékhelyiségel is rendelkezik a ház.

 

Költségek és foglalási feltételek

10 főnél kevesebb létszám esetén 20% felárat számítunk fel.

Ha az időjárás fűtést igényel, a téli szezonra vonatkozó térítési díjat kell fizetni. A fűtés bekapcsolását a helyszínen a Gondnoktól lehet kérni.

Amennyiben az igénybe vevő a házban vendéget fogad, azt köteles a Gondnokkal tudatni. Ha a vendég ottléte fél napnál hosszabb időtartamú, de az éjszakát nem tölti ott, úgy a mindenkori üdülési díj 50%-a fizetendő.

3 500 Ft

fő/éj + ÁFA
május 1. –
szeptember 31.

4 500 Ft

fő/éj + ÁFA
október 1. –
április 30.

1 000 Ft

egyszeri díj/fő
szolgáltatási
hozzájárulás

Az igénylés elbírálása a jelentkezést követő 5 munkanapon belül történik, jelentkezési és kihasználtsági sorrendben. Az igénylőnek az igénylés elfogadása után, az üdülés megkezdése előtt minimum 2 héttel be kell fizetnie az üdülés díját a működtető (Budapesti Vöröskereszt; 1051 Budapest, Arany János utca 31.) házipénztárába vagy banki átutalással.

Az üdülés meghiúsulása esetén, ha a lefoglalt helyet más csoport részére átadni nem tudjuk, az igénylő köteles az üdülési díj 50%-át kifizetni.

A ház igénybevételekor a visszaigazolt Adatlapot, a teljes névsort, a befizetési bizonylatokat vagy azok fénymásolatát a helyszínen a Gondnok részére kell átadni.

Szállásfoglalás

További információk a 19 fő befogadására alkalmas pihenőházzal kapcsolatban:

Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete

Kovács Tímea, civil-szakmai igazgatóhelyettes
+36 (1) 311 3660
titkarsag@voroskeresztbp.hu