Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete

Adószámunk: 19003056-2-41

2022-ben sok-sok izgalom és várakozás után ismételten megszerveztük a halloweeni beöltözős bulit, amire rekord mennyiségű önkéntes jött el, és vett részt a jobbnál jobb programokon. November 11-én a helyszínt az Empathy Café & Bistro biztosította, a tágas közösségi tér kiváló színteret biztosított a társasági esemény lebonyolítására.

A mulatság délután 4 órakor kezdődött, az Empathyba belépő önkénteseket egyből egy teljes mértékben kidekorált tér fogadta, a falakat narancssárgában és feketében díszelgő dekorelemek borították. Amint lepakolták a dolgaikat, megkezdődött a játékos ismerkedés. Ez az ismerkedés nem csak az önkéntesek számára volt izgalmas, hanem a három új ifjúsági szervező részére is, mivel itt megismerkedhettek személyesen az Ő munkájukat segítő fiatalokkal.

Ismerkedés után a fiatalok a három új kolléga által megszervezett játékokon vettek részt. Az első kihívás a játékosok célbadobó képességét tette próbává; három csoportra oszlottak és színes, világító karikákat dobáltak 1-1 tök szárára, amiért a játékvezetők pontokat osztottak a csapatoknak.

A második „all-stars” móka az elmét tette próbára; egy haloweenhez kapcsolódó quizjátékban merhették össze tudásukat az önkéntesek. A játékok után megkezdődött a tökfaragás, az önkéntesek kreatívabbnál kreatívabb mintákat véstek a tökökbe. Idén is nagy sikert aratott ez a program a résztvevők körében, valamint nagyon szép tököket eredményezett. Hot-dog vacsorával szolgáltunk az eseményen, amit mindenki kedvére állíthatott össze.

A vacsorát követően elismertük a 2022-es évben kitűnő munkát végzett önkénteseketet, kik nagyban hozzájárultak működésünkhöz. Jelen volt Csordás Krisztina a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elnöke és Sörös Csaba a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Budapesti elnöke is.

Oklevelet kapott
  • Tanos Miklós (Don Szemmérték)
  • Bereczki Máté (Don Kérdés)
  • Zsebi Barnabás (Don Jégtáncos)
  • Borsodi Eszter (Don Boszorkány)
  • Katona Sára (Don Kétvármegyés)
  • Mézes Tünde (Don Tündenéni)
  • Korfanti Rita (Don AfterNálunk)
  • Zsíros Bence (Don DermaWax)
  • Bagdi Amnia (Don Száztizenkettő)
  • Bertalan Dóra (Don Süssli)
  • Bartucz Tímea (Don FeelTheLove)
  • Sziklai Bodza (Don Hangerő)
  • Verschnitzer Kinga (Don ElveszettCsapattag)
  • Marczal Dorottya (Don Félkereszt)
  • Szőke Orsolya (Don PandAnyu)

Az idei Haloweeni buli nekünk úgy maradt meg, mint az eddigi legjobb. Utólag is nagyon köszönjük a résztvevőknek, hogy velünk ünnepeltetek és reméljük, hogy ti is annyira élveztétek ezt az összejövetelt, mint mi! Találkozzunk jövőre is!

Nekik nagyon köszönjük egész éves munkájukat. Az oklevél és ajándék osztás után, zárásként, táncra perdültünk sokak örömére.